Ne féljünk időt tölteni önmagunkkal, hiszen elakadásaink megoldása és boldogságunk kulcsa az önismeretből fakad. De miért nem tanítják nekünk az önismeretet, és hogyan kellene hozzáfogni? Mit tanulhatunk gyermekkori sérüléseinkből és a szüleinkkel való kapcsolatunkból?
A felnőtté válás útján fontos tapasztalat lehet, ha elengedjük a serdülő gyerekünket a barátaival nyaralni, fesztiválozni, de a döntés előtt mindenképpen fontos tisztázni vele a potenciális veszélyeket és a kereteket. Honnan tudjuk, mennyire bízhatunk meg benne? Mikor kell engedni, és mikor nemet mondani egy nyaralásra? Hogyan lehet segíteni a jobb döntések meghozatalában? És mit kell tenni, hogy a szüleivel is szívesen töltsön nyáron időt?
A kamaszoknak sokkal nehezebb korlátot állítani, mint a kisebb gyerekeknek. Néhány kommunikációs megoldás azonban segíthet – nemcsak az adott ügyben, hanem a kapcsolatunkon is.
A biztonságérzet, a kötődés és az emlékek folytonossága számít, vagy inkább a halmozódó költségek, a nyomasztó FOMO és a megszokottság unalma? Ezek a dilemmák is felmerülhetnek bennünk nyaralóvásárlás előtt – a pénzügyi szempontokon túl. De miért okozhat problémát a hedonikus alkalmazkodás? Mennyit számít a vasárnap esti dugó az autópályán? És milyen lélektani terhei vagy csapdái vannak egy egyszerű hétvégi háznak?
Felnőtt életünkben sok célunk lehet: az elképzelt hivatás, házasság, gyerekek, kertes ház, autó és a többi. A legtöbb ember erre vágyik, de vajon legbelül mi is ezt szeretnénk? És ha megvan mindez, akkor miért nem vagyunk boldogok?
A gyermek személyisége, a családi környezet hatása, de akár a közös étkezések „élménytelensége” is állhat a válogatás hátterében. Milyen jelentősége van a testi érzetek tudatosításának az evési szokások kialakításában? Mennyit számít, hogy miként étkeztek a szülők gyerekkorukban? És mit nem szabad csinálni, ha mégis válogatós lenne a gyerekünk?
Az érzelmileg elérhető, támogató, dicsérő szülő sokat segíthet, hogy a gyereke ne roppanjon össze az érettségivel, felvételivel járó stressztől. Mi nyomasztja ilyenkor a diákokat? Miért fontos a mentalizáció, illetve B és C terv készítése? Milyen viselkedés esetén érdemes szakembert felkeresni? És mi a teendő, ha az érettségi reggelén a gyerek bepánikol és nem akar elmenni vizsgázni?
Sok szülő tart gyereke kamaszkorától. A lázadástól, a zülléstől, az érzelmi hullámoktól. De amitől leginkább, hogy a gyerekük eltávolodik tőlük. Ezért sokan ellenőrnek, tanárnak vagy rendőrnek csapnak fel. Egyik sem pálya.
Voltak-e már kamaszok az ókorban? Buliztak-e korábban az inuit fiatalok? A válaszok korántsem olyan egyszerűek, mint gondolnánk.
Az érett felnőtt működés sajátossága, hogy tudunk haragudni is az édesanyánkra, miközben nagyon szeretjük. Hogyan tudjuk érett fejjel tisztázni a gyerekként megélt sérelmeinket és megbocsátani a hibáiért? Hol akadhat meg ez a folyamat, és mivel lehet továbblendíteni? Mi a jelentősége a serdülőkornak az anya-gyerek kapcsolatban, és mi múlik az apákon?
A gyász feldolgozása után az eltávozott szeretteinkkel szimbolikus kapcsolatba kerülünk, ami nem csupán emlékezést jelent, hanem eleven kapcsolódást. Ez független attól, hiszünk-e a lélek túlélésében, avagy sem. Hogy ez a kapcsolódás létrejön-e, és ha igen, milyen minőségben, azt – miképp a történeteink mutatják – sok minden befolyásolhatja.
A gyerekkorban megkapott szeretet és törődés, vagy éppen annak hiánya a testi, lelki és agyi fejlődést is befolyásolja. Emiatt óriási szerepe van annak a nagynéninek, tanárnak vagy családi barátnak, aki szeretetteljes odafigyelésével, elfogadásával hozzá tud tenni a gyermeket ért hatásokhoz.
A születendő gyermek: öröm, ajándék, egy új élet lehetősége. A születendő gyermek: hitelképesség, lakásvásárlási lehetőség, plusz egy szoba. Magyarországon egyre többen az utóbbi összefüggésben (is) gondolnak jövendő babájukra, mivel az állami támogatások így próbálják megfordítani a kedvezőtlen demográfiai trendet. De túl szociológiai, gazdasági és politikai megfontolásokon: ez az ösztönzés milyen pszichés következményekkel járhat egy fiatal házaspár életében, kapcsolatában?
Három történet arról, hogy megszületésünk élményét – életünk legjelentősebb eseményét – magunkkal visszük. S ha ez traumatikus volt, rajtunk áll, hogy feldolgozzuk, és a helyére tegyük, hogy ne gátoljon minket a továbbhaladásban.
Az első gyermek megszületésével háromtagúvá bővül a család. Más kihívásokkal néz szembe egy klasszikus családi formáció, mint a gyermekét egyedül nevelő szülő, nagyszülő, vagy az, aki az örökbefogadás mellett döntött.
Nemcsak többet esznek, de boldogabbak is azok, akik megosztják másokkal az étkezés örömét, akár ünnepi alkalmakkor, akár egy munkaebéd során ülnek közösen asztalhoz – állítja egy friss kutatás. De miért használható az érzelmi jóllét mérőszámaként a közösen elköltött vacsora? Mit (ne) tegyünk, hogy valóban boldogító legyen az együttlét a fehér asztal mellett? És milyen lehetőségeket rejt a magányos étkezés?
Bár elég gyakran használjuk a lelki társ kifejezést, az, hogy mit is értünk rajta, meglehetősen homályos. Szoros összetartozás-érzést, vagy ha hasonló reakciókat adunk a világ dolgaira, netán ha közös a hobbink? Vagy talán intenzív impulzusból felépítünk egy illúziót, amire mindannyian vágyunk, ezért felnagyítunk és valóságossá hazudunk valami fantáziát? Nincs egyetlen jó válasz, de vannak ide kapcsolódó érdekes történetek.
Senki sem akar szenvedni. Felnőttkorunkban azonban kudarcos párkapcsolataink rákényszeríthetnek, hogy szembenézzünk elérhetetlen apánkkal. Már ha valóban szeretnénk bensőséges párkapcsolatot, és bátrak vagyunk elviselni a fájó érzéseket.
Ne mondjuk, kérdezzük! Egyebek mellett ez is szerepel Steven Bartlett világhírű befektetési és marketingszakember alapelvei között, amelyeket Egy CEO naplója – A munka és a magánélet 33 törvénye címmel publikált. Az üzletemberként és podcast-házigazdaként is sikeres vállalkozó gondolatai hasznosak lehetnek azoknak is, akik önmagukon akarnak változtatni, és akik az üzleti életben szeretnének jobban boldogulni – a kettőt sokszor nem is lehet elválasztani.
Mi történik érzelmi szinten a gyermekünkben, ha túl bizalmas viszonyt alakítunk ki vele? Hogyan változik meg a kapcsolatunk, ha túl szoros, nem a korának megfelelő érzelmi kapcsolódás jön létre, és ártunk-e vagy használunk azzal, ha mindent „őszintén”, már-már túl őszintén megosztunk vele?
